Templomunk
A templom 15 méter magas tornyával északkeleti-délnyugati tengelyű elrendezésű. Az épület belső terében a mennyezet sík, vakolt, középen festett rozettával díszítve. A falazott szószék a keleti fal közepére épült, alatta Mózes-székkel. A templomban 130 ülőhely található, és a torony felől karzat is látható virágdíszes festéssel. A templom korábbi barokk stílusú, és az 1839-es újjáépítés óta szolgálja a közösséget.
Gyülekezetünk mindennapi élete
A gyülekezetnek jelenleg 75 bejegyzett tagja van. Az egyházi vezetés a lelkész és 8 presbiter munkájával történik. A közösségi élet rendszeres része a vasárnapi istentisztelet, bibliaóra, imaóra, filmklub, és játszóházak. Hitoktatást végzünk a helyi óvodákban és iskolákban, összesen 73 gyermek vesz részt az oktatásban. A gyülekezet missziói státuszú, és kapcsolatokat ápol több határon túli partnergyülekezettel.
Gyülekezetünk története
A török hódoltság ideje Magyarországon nemcsak a háborús konfliktusok, hanem a vallási küzdelmek, a reformáció és ellenreformáció időszaka is volt. A reformáció hazánkban a mohácsi vész (1526) előtti években kezdődött el, és a Mohács utáni évtizedekben vált széles körben elterjedté. Az új tanok terjesztői főként a katolikus alsópapság és a szerzetesek közül kerültek ki, akik Luther Márton tanait vitték véghez. A reformáció hírét a Wittenbergben tanuló magyar diákok és a Németországot járó kereskedők hozták haza.
A reformáció, mint a 16. századi Európa egyik legnagyobb szellemi mozgalma, Magyarországot is elérte. Luther Márton, a wittenbergi teológiai tanár és Ágoston-rendi szerzetes 1517-es fellépése az egyházi visszaélésekkel szemben széles visszhangot váltott ki. A „magyar Luther”, Dévai Bíró Mátyás, aki Luther tanítványa volt, éppen ezen a tájon tevékenykedett és fontos szerepet játszott a reformáció terjedésében. Segítői között nemcsak világi hatalmasságok, mint a Batthyányak és Nádasdyak, hanem egyházi méltóságok is voltak, például Kecsety Márton veszprémi püspök vagy Bebe Imre székesfehérvári prépost.
Miután a törökök 1543-ban elfoglalták Székesfehérvárt, a város papjainak többsége már Luther szellemében tanított. Az emberek, köztük a vidéki papság is, követték a reformált püspökök példáját, és magyarul miséztek, tisztes házasságot kötöttek, és családot alapítottak. Ekkoriban még nem létezett hivatalosan katolikus vagy protestáns egyházi szemlélet, és az egyházak még nem váltak el élesen egymástól.
A törökök számára a keresztények hitbéli vitái nem számítottak, mivel minden nem-muszlimot hitetlennek tekintettek. Azonban figyeltek arra, hogy a hitetlenek adóját begyűjtsék.
Etyek lakossága a reformáció következtében megtartotta hitbéli egységét, de már nem a katolikus rítus szerint, hanem kezdetben Luther, majd Kálvin tanításait követve. Luther tanai még sok katolikus szertartást megőriztek, míg Kálvin elve az volt, hogy mindent, amit az ige nem parancsol, felesleges.
A református közösség a 17. században már több írásos forrást is tartalmazott. A tizenötéves háború után Etyeken és környékén élő családok a helvét hitet követték. A gyülekezet első lelkésze Udvardy Mátyás volt, akit Erdélyi Jakab követett 1628-ban. A lelkészek nemcsak a hitéletet irányították, hanem a község ügyeit is intézték, mivel az időszakban szükség volt írástudókra.
A török hódoltság után, amikor Etyek lakói visszatértek, a református közösség újraépítette templomát és házait, és gazdaságilag is helyreálltak. A gyülekezet létszáma az 1690-es években 60-120 fő körül alakult.
A következő évtizedekben, a jezsuiták és a katolikus német családok betelepítésével, a faluban vallási feszültségek alakultak ki. A rekatolizációs törekvések ellenére a reformátusok megtartották vallásukat, és nem hagyták el a falut.
A templom visszavétele és a lelkészek elleni ellenállás folytatódott, és 1724-ben ismét konfliktusok alakultak ki, amikor a katolikusok megpróbálták átvenni a templomot. A református közösség a templom és lelkészük védelmében küzdött, és a földesurak segítségével igyekeztek biztosítani vallásgyakorlásukat.
A XVIII. század végére a község vallási és társadalmi helyzete egyre stabilizálódott. 1791-ben, hosszú idő után, új lelkészt választottak, és a gyülekezet gazdasági helyzete is javulni kezdett. A következő évtizedekben a templomot és más vallási épületeket többször is renoválták, és a hívek létszáma folyamatosan növekedett.
Az egyházi élet újabb fejlődése a 19. század elején kezdődött. 1839-ben, jelentős egyházmegyei támogatással, a gyülekezet újjáépítette templomát a mai formájában, amely azóta is szolgálja a közösséget. 1881-ben felépült az első református iskola is. Az I. világháború alatt azonban az egyház harangját eltávolították, és az 1920-as évek végén megkezdődött a templom és a parókiák folyamatos renoválása.
A 20. század során a gyülekezet megpróbáltatásokat élt át, különösen a két világháború alatt, amikor templomuk és a lelkészlak is megrongálódott. Az 1948-tól kezdődő kommunista diktatúra idején a vallás gyakorlása korlátozottá vált, de a rendszerváltozást követően újra fellendült a református hitélet. A lelkészek és hívek közötti kapcsolatok erősödtek, és a közösség létszáma ismét növekedett.
XVIII. REFORMÁTUS LELKÉSZEK (1630-2025)
Udvardy Mátyás
Erdélyi Jakab (1628-1630)
Buday István (1630–1652),
Szentpéteri Balázs (1652–1700),
Sallay Márton (1724–1763),
Horváth István (1824-1857),
Rumek Gábor (1860-1898),
Halász István (1901–1939),
Fejes Ádám Géza (1939–1948),
Tóth K. Sándor (1948–1954),
Takács Sándor (1954–1960),
Katona Miklós (1960–1962),
Bolyki János (1962–1970),
Katona Lajos helyettes lelkész (1970–1971),
Szabó Péter helyettes lelkész (1971–1973),
Knáver Zoltán (1973–1996),
Jankó Béla helyettes lelkész (1996),
Révész Jánosné (1996–2014)
Hunyady János (2015-2020)
Sipos Dániel helyettes lelkész (2020-2024)
Szentpály-Juhász Imre (2024-)
