ApCsel 26; 1-23
Az áruló, a Nagytanács szemében, aki még az egyik pillanatban „bosszútól lihegve”, gyilkos indulattal üldözi Jézus tanítványait, majd az üldözött „ügy” harcos és eredményes hirdetője lesz. Az ősgyülekezetek szemében a lehetséges kettős ügynök, akivel óvatosnak kell lenni, a római és zsidó politikai vezetők szemében pedig egy zavargást okozó csodabogár. A názáreti Jézus pedig a benne lévő elkötelezettséget, önfeláldozó „fanatizmust” használja a pogányok közötti misszióban. Hogyan, miképp tekintenek, nézhetnek ránk, ha tudják, hogy keresztyének vagyunk s tudatos-e bennünk a cselekedetekkel, viszonyulással, szavakkal való bizonyságtétel?
Téma szerint
