Jn 5; 1-9
Betesda, az „irgalmasság háza” nevű, öt tornácos ház, mely a jeruzsálemi Juh kapu közelében feküdt, egy forrás közelében, ami a Siloám tavával is összefüggésben volt. A forrásnak gyógyerőt tulajdonítottak, különösen, mikor rövid időre, erősebben felbuzgott. Azt nem tudjuk, hogy mióta várt ez az ember a gyógyulására, de az biztosan elkeserítő lehetett, akár több alkalommal is, hogy mások megelőzték a vízbelépéssel s gyógyultan távoztak míg ő, erről lemaradt. Miért a másik, miért nem én, miért nem velem történik csoda, miért nekem kell még betegnek, fájdalommal terheltnek, szerencsétlennek lennem? Jézus ott és akkor sem gyógyította meg az összes beteget, nem vigasztalta meg kora minden gyászolóját és nem adott értelmet minden félrecsúszott életnek. Viszont együtt érzett és lehetőséget adott a szerencsétlennek a gyógyulásra. Azt gondoljuk magunkra maradtunk…ezzel, azzal, miközben Jézus ott áll mellettünk együtt érzéssel, segíteni akarással; „akarsz-e meggyógyulni?”.
