Mk 15; 20-32
Mintha nem lenne, nem lehetne áldozat hozatal másokért..persze ott és akkor az “istenkáromló”, “templomromboló”, galileai önjelölt próféta szánalmas és nevetséges kínlódása és közelgő kimúlása megnyugtató lehetett. Minden visszatért a megszokott kerékvágásba; várták a Messiást, elvégzik a templomban a kultikus tevékenységet, a rómaiak uralkodnak, adót szednek, a gazdagok dőzsölnek, a szegények nyomorognak. Csakhogy valami alapvetően megváltozott, a mennyei Atya önmagával hasonult meg, hogy mi ne az ellenségei legyünk. Itt és most ebből mi érződik?
Téma szerint
