Nem hiszem.” Vallja a rk. költő s ahogy Antióchiában, úgy mi, itt Krisztushoz tartozók vagyunk, nevünk nem a keresztből, hanem a görög Hrésztosz-ból ered (PX). Ez azonban meglátszott ott és akkor, cselekedetekben, közösség gyakorlásban, szeretetszolgálatban, imádságban, adakozásban. Rajtunk mi látszik, mit teszünk, mit ajánlunk fel (ahogy rk. testvéreink mondják) ma, Isten dicsőségére, a másik, a gyülekezeti közösség javára?
ApCsel 12; 1-5
„…a gyülekezet pedig szüntelenül könyörgött, az Istennek őérte (Péterért).”
Folyamatos, kitartó imádság, könyörgés valakiért, valamiért, közösségben. Egy református gyülekezetben együtt imádkoztak egy rákos fiatalasszony gyógyulásáért, de az illető meghalt…A magunk részéről minden feltétel szükségeltetik egy „imatéma” beteljesedéséért, ha ezek mind meg is vannak, nem jelentenek biztosítékot a bekövetkezésre, megtörténésre vagy valaminek az elmaradására. A közösségi imádságra nekünk van szükségünk, nem a mennyei Atyának aki, ha tervével egybeesik, megteheti, hogy beteljesíti kérésünket. Reformáció s az elhunytakra való emlékezéskor mi a közösségi imatémánk?
