ApCsel 17; 16-21
Amikor Pál Athénbe érkezik, akkor az már alapjában véve egy csendes kis város, kb. 5000 lakossal. A paroxynó többször előfordul olyan helyeken, ahol Isten emberek bűne miatt gerjedt haragra. Pált leveri, felháborítja athéni tapasztalata, a bálványokkal tele lévő város, „teljesen tele, tömve van bálványokkal”. Pált felháborítja az a sok tétlen ember, aki a nagy múlt örökségéből akar élősködni. Az epikureisták szerint az ember fájdalom és félelem nélküli életet akkor élhet, ha legyőzi az életet gúzsba kötő két fő előítéletet, a halálfélelmet és az istenektől való félelmet. A sztoikusok a boldogságot csak a belső erény érvényesítésében látták és az embereknek a sorsba való belenyugvását hirdették. Az élet célja a félelem nélküli boldogság, a két filozófiát (ami lehetetlen) egyesítve. A boldogság eszköze az erény, erre kell tanítani az embereket, ami azonos a helyes cselekvéssel. A boldogság, mint életcél (?); miközben az ráadás az Isten szerinti élethez, a helyes cselekvés mértéke pedig a krisztusi szeretet.
