Lk 14; 7-11
Mi az önmagunkról való gondolkodásunk, önképünk, önazonosságunk alapja, legbelső magja? Egy ausztrál keresztyén pszichiáter (ilyen is van), aki az önmagával és klienseivel folytatott beszélgetései ill. az Újszövetség tanulmányozása során jött rá, hogy legtöbbünk „hiánygazdálkodást” folytat. Valamilyen vélt vagy való hiány meghaladására, leküzdésére, ellensúlyozására építjük fel az önképünket, hétköznapjainkat. Elismerés, szeretet, gyengédség, közelség vagy éppen a megfelelő távolság stb. hiánya határoz meg minket. Ahelyett, hogy a Jézusban testet öltött s a Lélek által megtapasztalható, atyai szeretet lenne létalapunk. Ha úgy lenne, nem törekednénk az első helyekre, bizonyítva fontosságunk, értékességünk, különlegességünk; akkor az „utolsó hely” lehetne az első, mert a belső és nem a külső lenne/lehet a meghatározó.
