Jn 7; 1-10
Jézus rokonsága sem hitt az Ő isteni küldetésében és arra bíztatták, hogy Júdeában, a tanítványai körében tegyen, őt igazoló csodákat. Másképp; itt nincs keresnivalód, Jézus Galileában, úgysem hiszünk nekem, benned. Még ha tudta is, ha számított is erre, nem lehetett kellemes tapasztalás. Kik lesznek majd akkor, akik elhiszik, meglátják, átélik, az Atya küldötte Ő? Saját hétköznapi környezetünkben, gyülekezetben, családban, munkahelyen a legnehezebb a bizonyságtétel; megváltott, istengyermek vagyok! A hitelességhez az „érzelmi” megtérés is szükséges, nem csak az „értelmi”, gör. metanoia, vagyis, hogy „Úgy néztem magamra mindig, ahogy csodára nézni illik, csodára, az ember Fiára, kezeire, nyírott hajára.” (Szécsi Margit). Az ösztönös, érzelmi, begyakorolt reakciók, Jézus kezébe való letételéről szólok. Ma, mivel kezdjük?
