„…egyenlővé tette magát az Istennel.”

Jn 5; 16-18

Amikor még a közösségi és egyéni önazonosságnak nem csupán része, hanem központi létrehozója volt, az adott törzsi istenség, vagy mennyei Atyához való tartozás, a mindenség Urának a jézusi „Apácskám” megszólítása legsúlyosabb istenkáromlás alá esett. Nem volt elég a szombati gyógyítás – munkavégzés – azonnal megtörtént a káromlás is. Az isteni törvények és előírások, melyek az Atya és a nép ill. a nép egyes tagjai közötti viszonyrendszert szabályozták, Jézus korára már inkább akadályozták az isteni szeretet megvalósulását a zsidóságban. Egy szűk réteg kisajátította magának az „igazhívőséget”, elítélve, lenézve, megvetve, többségi nemzettársait. Ma istenkapcsolatunk kit/kiket visz közelebb a Jézusban megtestesült s a Lélek által jelenvaló atyai szeretethez?

Téma szerint