„Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten…”

ApCsel 2; 14-36

Péter, beszédében kétszer szól közvetlenül Jézus feltámasztásáról, harmadszor a 16. Zsoltárt idézve, hiszen a názáreti előtt és idejében is, csak Izráelben, emberek tízezrei haltak meg, de a feltámadás csodájában Krisztus ill. akiket Ő feltámasztott, részesültek (később azonban ők is elhunytak). A kereszthalál, a római birodalomban elterjedt kivégzési mód sem volt különleges; a krisztusi feltámadás, az azt követő 40 napos jelenlét, majd a mennybemenet már egyedi. A mennyei Atya szeretet-erejébe vethető bizalmunk és reménységünk alapjai; a teremtő, megváltó és megszentelő megtapasztalható: még a fiakra és leányokra, szolgákra és szolgálólányokra is (akik abban a korban nem számítottak teljes értékű embereknek) kitöltetik a Lélek. Őt kellene kérni, várni, befogadni.

Téma szerint