Róm 7; 14-20
Pál visszatekint Saulkénti életére, amikor vakbuzgón, a trövény nevében üldözte és pusztította Krisztus egyházát, az ősgyülekezet tagjait. “Igaz hittel”, legjobb meggyőződéssel, valódi elszántsággal derítette fel az “istentagadó-káromló szekta” tagjait. Most, mikor testében-lelkében átélte a krisztusi kegyelmet, megváltottságát s ennek következtében való elhívását, előző életét céltévesztésnek, sőt istentelenségnek nevezi. Mi, Krisztus testének, az egyetemes egyháznak tagjaiként, mikor, miben s hogyan fordulunk szembe “létalapunkkal”, megváltottságunkkal s ma, hogyan, miképp próbálunk “azzá lenni, akik vagyunk” (Pilinszky), istengyermekek?
Téma szerint
