MK 6; 30-44
Amikor valami fontosat, szükségeset tesz az ember vagy annak részese, adott esetben észre sem veszi, hogy enni-inni kellene. Amikor az atyai szeretet-erő árad s ennek eszköze Jézus és a tanítványok, akkor a magávalragadottság, emelkedettség, talán valamilyen szent extázis jellemezhette őket. Ilyenkor nincs idő, testi szükséglet, az ember elfeledkezik önmagáról, Jézus gondoskodik, figyel a tanítványokra és a tanácstalan, kiszolgáltatott tömeg szükségére. A palesztinai pásztor a nyáj előtt megy, nem mögötte s ha nincs pásztor, aki az utat mutatná, akkor a bizonytalanság lesz az úr. Elfogadjuk-e Jézust, mint életünk vezérét, igazodási pontját s akarunk-e, az atyai szeretetnek részestársai lenni?
Téma szerint
