Az önzetlen, önérdek nélküli, önfeláldozó szeretet, ami mindent “visz”, “ász” vagy a “Fedák Sári” az élet nevű “szerencsejátékban”. Lehet részleges, egyes tételeinek, elvárásainak megfelelő életmód, de a teljesség az, úgy és ahogy a mennyei Atya szereti a Fiút és a Szentlelket és viszont ill. a Szentháromság szereti az egyetemes egyházat, a Krisztus-testét s benne az egyes embereket. Hogyan is lehetnénk képesek ilyen viszonyulásra, minden gondolattal, szóval, cselekedettel, viszonyulással, családhoz, egyházi-és lakóközösséghez, egy nemzet tagjaihoz, az emberiséghez? Egyedül nem megy…a kérdés, van-e vágy, igény, törekvés a jézusi, radikális szeretet megélésére vagy elég az a kevés, ami van?
Téma szerint
